Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

 

akadalymentes
Ma 2024. 10. 3, csütörtök, Helga napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
ÉSSE programok
vissza

É.S.S.E. programok

Az É.S.S.E. 2016. december 8-án szervezte meg a hagyományossá vált Mikulás diszkóját a sérült fiatalok és kísérőik számára. A rendezvény helyszíne a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakközépiskola volt. Közel 500 fiatal felnőtt, gyermek és kísérője vett részt az ünnepségen. Az ÉFOÉSZ Himnusz meghallgatása után köszöntőbeszédet mondott Dr. Bors Szabolcs kabinetvezető, illetve Richter Hanna egy nagyon szép verset tolmácsolt a fiatalok felé. Simon Róbert Balázs Országgyűlési képviselő nyitotta meg a rendezvényt. A fiatalok már izgatottan várták, hogy megérkezzen a Mikulás. Mindenki lelkesen énekelte a mikulás-dalokat, mire kisvártatva megérkezett a Nagyszakállú is. A kedves Mikulás az ajándékokat a jelenlevő vendégek és az önkéntesek segítségével osztotta szét. A csomagokban csokit, szaloncukrot, ropit, chipset és kifestő könyvet találtak a gyerekek.

2016. december 5-én 450 sérült fiatal érkezett kísérőikkel a Vaskakas Bábszínházba, a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre által megrendezett Mikulás ünnepségre. A rendezvényre érkező gyermekek a függöny felgördülése után örömmel pillantották meg a Motorosokat, akik empatikus hozzáállásukkal egész évben példa értékűen támogatták a sérülteket. A megnyitót követően Nagy Luca, a Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola tanulójának fergeteges táncait tekintettük meg. A résztvevők nagy tapssal fogadták a Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai, Módszertani Intézményből érkező Radó Fóniát, akik egy ulwilás, zenés produkcióval léptek fel. A színes előadásokat követően a Baráti Dal-Szín-Ház tagjai karácsonyi hangulatot varázsolva elkápráztatták a résztvevőket dalaikkal. Némi izgatott várakozás után megérkezett a Mikulás, aki ajándékcsomaggal kedveskedett a résztvevőknek.

Iskolánkat közel 50 tanuló képviselte a rendezvényeken, ahol mindannyian nagyon jól érezték magukat.  

                                                                                                                                                                                                             Nagy Zoltán
                                                                                                                                                                                              gyógypedagógus, ÉSSE képviselő



© 2014 Powered by WebSiter