Élt: Győrszentiván, 1873. február 26. - Budapest, 1936. október 17.): gyógypedagógus

Tanulmányai:

Eredetileg papi pályára készült, Grazban teológiai tanulmányokat folytatott, de (1893-ban) tanítói diplomát szerzett és öt éven át a Dunán-túlon tanítóskodott, majd külföldi tanulmányútja után (1902) gyógypedagógiai tanári diplomát szerzett.

Pályája:

Az első magyar "kisegítő iskola" tudós igazgatója volt (1902-1936). Párhuzamosan mindvégig tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán és számos fontos szakmai közéleti tisztséget töltött be. Felelős szerkesztője volt a Magyar Gyógypedagógia című szakfolyóiratnak (1922-1934), egyik legtevékenyebb tagja a Magyar Gyermektanulmányi Társaságnak (1906-1936) és a Magyar Gyógypedagógiai Társaságnak (1922-1936).

Tudományos tevékenysége:

Annak a pedagógiai nemzedéknek a tagja, amely felhasználva az új gyermekpszichológiai és gyermektanulmányozási eredményeket, szembefordult a tekintélyelvű porosz pedagógiai irányzattal. Iskolájában, mint a Ranschburg Pál vezette Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium munkatársa számos (pl. olvasás-, írás- és számolástanítási) reformpedagógiai újítást vezetett be. Munkássága másik nagy vonulata a pszichometria volt. Ő a magyar pszichometria úttörője. Lefordította (1911-ben), kipróbálta, a "magyar gyermeki lélek sajátosságaihoz" alkalmazva módosította és a hazai viszonyokra adaptálta A. Binet és Th. Simon intelligenciamérő eljárását. A Magyar Pedagógiai Társaság 1915. évi ülésén székfoglalójában ismertette eredményeit. Nem esett az intelligenciateszt (IQ) bűvöletébe, mindig nagy felelősséggel döntött a gyermekek beiskolázásáról. Halála után több gyógypedagógiai intézmény vette fel nevét. Az oktatásügyi kormányzat 1992-ben "Éltes Mátyás-díj"-at alapított a kiemelkedő gyógypedagógiai munka elismerésérül.

Javítóintézeteink és a gyógypedagógia című tanulmányában –többek között- az erkölcsileg romlott gyermekekről ír.