Ö.T.V.E.N.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban FSZK) 2014. júliusában írt ki egy pályázatot a „Nyolc Pont – TÁMOP 5.4.11” program keretében, amely az autista személyek „Felnőtt életet támogató program”- jának a része.
Iskolánk autista tagozatának készségfejlesztő speciális szakiskolai csoportja (5 fő + 2 fő nevelő) ebben a pályázatban vesz részt, az országban egyedüliként.
A program célja: Önismeret, Társas Viselkedés, és Egészségnevelés, mint oktató és terápiás foglalkozás megkönnyítése, innovációja: ill. a felnőtt életre való felkészítés.
Ehhez minden gyermek számára megkaptuk a programcsomagot, amelyet az egyéni képességeknek megfelelően kell adaptálnunk, valamint egyéni célokat jelölünk ki a szülőkkel együttműködve. Feladatunk továbbá, a megvalósítás során „ jó gyakorlatok” kidolgozása.
A tervek megvalósításához 1000000 forintot biztosítanak számunkra.
A program során havonta továbbképzéseken és szakmai konzultációkon veszünk részt, munkánkat pedig egy külső konzulens segíti.
A program időtartama: 2014. október 15. – 2015. április 15.
Németh Terézia
projektfelelős, mk-vezető