Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

 

akadalymentes
Ma 2024. 12. 3, kedd, Ferenc napja van. Holnap Barbara, Borbála napja lesz.
Éltes nap 2015.
vissza

Éltes nap 2015.

Minden év februárjának közepén - Éltes Mátyás születésének  évfordulóján - van egy nap, amelyen  iskolánk névadójára emlékezünk. Ez a nap lehetőség arra is, hogy az iskola tanulónépességében a közösség érzését erősítsük.  A reggelt Éltes Mátyás domborművénél kezdjük, főhajtással és koszorúval tisztelgünk iskolánk méltán híres névadójára. A délelőtt a Fehér Ló Közösségi Házban folytatódik, ahol a csoportok, szakkörök bemutatkoznak egy-egy jelenet, táncos produkció, vagy színdarab előadásával.
Ebben a tanévben egy rendhagyó programszámmal vette kezdetét a délelőtt. Ünnepélyes keretek között iskolánk alapítványa megkapta, az SMR cég adományát.
Jelenlétével megtisztelte napunkat Polgármester Úr és az Alpolgármester Úr is, valamint a megyei gyógypedagógiai szakreferens Orliczki Edit.
Változatos műsorszámmal készült felnőtt és gyermek erre a napra:

·        néptánc,

·        eljárták a palotást

·        színdarabok

·        ritmustaps

·        íjász bemutató

·        atlétikai „Világszám”

·        táncos koreográfiák zenére

A szünetben édességgel – amit a győri Árkád Üzletháznak és a Méhecske Alapítványnak köszönhetünk – és üdítővel kínáltuk a gyerekeket.  
Jó hangulatban, élményekkel telve zárult a nap.

További képek a Galériában


© 2014 Powered by WebSiter