Mesemondó- és szavalóversenyen a Mátyás király emlékév alkalmából Bécsben
2018. április 14-én az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) felhívására intézményünk két 8. osztályos tanulója részt vett a Mátyás király emlékév alkalmából megrendezetett mesemondó- és szavalóversenyen. A versenyen – melynek védnökségét Magyarország nagykövete dr. Perényi János vállalta – több ország közel 300 tanulója vett részt. Három helyszínen, több kategóriában független zsűri bírálta el az indulókat. Tanítványaink, Veres Evelin Anna és Szegedi Zoltán Magyarország Bécsi Nagykövetségén adtak elő egy-egy Mátyás királyról szóló mesét, mely egyben a rendezvény ünnepélyes eredményhirdetésének is helyszíne volt, amelyet Foki Dániel operaénekes műsora nyitott meg.
A zsűri döntéséig rendelkezésünkre álló szabadidőben megnéztük a Nagykovácsi Muzsikusok és a Szivárvány gyermek-néptánccsoport előadását, s megcsodáltuk Bécs belvárosát.
Gyönyörű környezetben, színvonalas rendezvény résztvevői voltunk, melyet köszönünk az iskolának és az Éltes Mátyás Alapítványnak.
Maász Györgyi
gyógypedagógus